TérképTörténelem
Pest Megye Története 
.gif){kind=icon}
Pest megye Magyarország középső részén, a fővárost körülölelően helyezkedik el. A megye területén, Pusztavacs határában van az ország mértani középpontja. Nagysága 6394 km2 . Határa a történelem során gyakran változott, mai alakját és kiterjedését 1950-ben nyerte el. Lakossága napjainkban növekszik, 2002-ben meghaladta az egymillió 80 ezer főt. Budapest, az ország fővárosa egyben Pest megyének is történetileg kialakult székhelye. A honfoglalást megelőző időben itt élő embereknek a nyomát a régészeti lelőhelyek tanúsítják, őrzik. A kőkor különböző szakaszaitól kezdve a rézkor, a bronzkor és a korai vaskor e tájon hosszabb-rövidebb ideig tartózkodó népcsoportjainak emlékei megyénkben is előkerültek. A szkíták lovaspásztor népe legkésőbb a Kr.e. VI. század végén szállta meg a Duna bal partját. A kelták Kr.e. 300 körül érkeztek a megye területére. Krisztus születése előtti évtizedekben a Dunakanyarban az eraveszkuszok, tőlük délre a kelta anartusz törzs élt. Kr.e. 11-től a megye Duna jobb parti része már a római birodalom Pannónia provinciájának része lett. A bal parti részt a szarmata-jazigok, majd rövid ideig a kvádok uralták. A rómaiak helyét a hunok foglalták el, majd Attila halála után a gepidák, keleti germán népek és a longobárdok, végül az avarok szállták meg a Dunakanyart. A magyar honfoglalás (Kr.u. 895-900) után megyénkben - elsősorban a sík vidéken - sűrű településrendszer jött létre. A Duna menti részen két fejedelem osztozott. Kurszán főfejedelem szállásterülete lett a római kori, az egykori Aquicumtól, Óbudától északra eső rész, Árpádé a környező Duna menti sáv a Csepel-szigettel együtt. Kurszán 904-ben bekövetkezett halála után az elhunyt tisztsége és területe Árpádé lett, leszármazottai a megye jelentős részét birtokolták.
A megyéket az első király, Szent István szervezte, alkotta meg. Pest megye kialakulása szakaszosan történt. Az ezen a tájon kialakított közigazgatási egység Szent István uralkodása (997-1038) elején a Duna két partján fekvő Visegrád megye volt. Magában foglalta a későbbi Pilis és Pest megyék területét, a Csepel szigetet és Esztergom megyéből a Duna jobb parti részét. A visegrádi ispáni vár nem a mai vár területén volt, hanem attól délre, a Sibrik dombon épült egy római kori erőd romjainak felhasználásával. Visegrád megye központja hamarosan, a XI. század legelején átkerült Esztergomba, majd a későbbiekben ez a megye feldarabolódott. Az Árpád-korban a kétparti Visegrád megyéből fokozatosan kivált, illetve kialakult Pilis megye, az ugyancsak kétparti Pest megye és a Csepel-szigeti ispánság. Pest megye névadója az eleinte muszlim kereskedők és szlávok által lakott település, Pest városa volt, ahova még a tatárjárás előtt jelentős számú német lakosság is betelepedett. A Pest megye megnevezés először 1255-ből ismert. Szolgabírái 1322-ben jelennek meg először. Ispánt sem ennek, sem Pilis megyének az élére nem nevezett ki a király. A megyei törvényszéket az alnádor vezette 1342-ig, ameddig Budán székelt. Utána magára maradt a megyei vezetés. Az 1450-es évektől egészen a török hódoltságig a megye székhelye Üllőn volt. A két megye különleges, ispán nélküli állapotát 1492-ben és 1495-ben törvénnyel is megerősítették.
Pest és Pilis megye a török időket megelőző évszázadokban külön élte életét, összekötő kapcsot csak az jelentett, amikor a király vagy a nádor a két határos megye számára központi bíróságára vidékre szállt ki igazságot szolgáltatni. Ezekre a közös gyűlésekre a XIV. században 5-6 évenként került sor, az utolsót 1476-ban tartották Rákos mezején. A két megye ispán nélküli állapota mások számára vonzó lett, ezért a környező megyék birtokosai a XV. században sorra kérték falvaik átcsatolását Pesthez, illetve Pilishez. A két megye határa a XV. század végére állandósult. A Csepel-szigeten, középkori nevén a Nagyszigeten is létrejött egy a pilisi erdőispánsághoz hasonló ispánság a királyi birtokhoz tartozó, ott élő népek irányítására. Itt az ispánság, mint önálló ispáni egység a középkor végéig megmaradt. Nem ismeretes, hogy mikor, de bizonyosan Hunyadi Mátyás uralkodásának végén felszámolták az ispánság különállását, a királyi uradalom nagyobbik részét Pest megyéhez, kisebbik részét Fejér megyéhez csatolták. 1526 után Pest, Pilis, és Solt megye a török hódítás áldozatául esett. A megyei közigazgatás tisztségviselői elmenekültek. Először Heves megyében, majd Nógrád megyében talált új otthont, legutoljára Füleken, Fülek várában. 1569-ben a solti széket a bírósági ügyeket illetően Pest megyéhez csatolták. 1638-ban a hódoltsági területen létrejött a jobbágy-parasztság sajátos önvédelmi szervezete, a parasztvármegye. Mindenek előtt feladata volt a közbiztonság megőrzése, a vásárok védelme, az adókat a királyi részre szállítók személyes biztonságának garantálása. Hadnagyait a nemesi vármegye közgyűlése választotta a parasztok jelöltjei közül. Pest-Pilis-Solt vármegye hatóságának egyesülése a török uralom középső harmadának évtizedeiben gyakorlatilag megtörtént.
Ezt a tényt 1659-ben törvénybe is foglalták. Kinevezték Wesselényi Ferenc nádor személyében az egyesített megye első főispánját. Ekkor kapott a megye címert és pecsétet. A főispáni széket 1848-ig, a nádori méltóság megszűnéséig Pest-Pilis-Solt vármegyében mindig - ha volt - a nádor töltötte be. 1686-ban Buda, majd ezt követően a megye felszabadult a másfél százados török iga alól. Kiégett, kifosztott elparlagosodott elpusztult vidék várta az újjáépítők munkáját.